KAZETTÁS MENNYEZET
“Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!”
-Balassi Bálint-
A festett kazettás mennyezetek eredeti forrásának az itáliai reneszánsz táblafestészetet tekintik. Az építészeti forma Itáliából közvetített fejedelmi építészeti megoldása mellett maga a mintakincs sokat őriz a magyar népművészeti hagyományból is. A kazettás mennyezetek ma is látható gazdag motívumkincse szorosan egybefonódik más népművészeti alkotások díszítő kincsével. Egyes növényi díszítőmotívumok is lehetnek ugyan itáliai eredetűek, ez azonban megihlette a hazai asztalos mestereket, akik e templomkazettákat kifestették. Ez az ösztönöző hatás csak a gazdag hazai népművészettel együtt alakíthatta ki azt a formai nyelvet, amit ma ugyanúgy sorolhatunk művészeti korszaknak a hazai templom-művészetben, mint néhány évszázaddal korábban a Szent László legenda falfestészetet megtermékenyítő korszakát.
A festett kazettás mennyezetek a magyar népművészet és egyházi művészet szemet gyönyörködtető alkotásai a reneszánsz kora óta. A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe. A templomok falát lemeszelték, egyszerűsödött a templomok belső bútorzata is. Központi szerepet kapott az igehirdetés helye, a szószék, és az Úrvacsora kiosztásának helye, az Úrasztala. Az ünnep azonban mindig megkövetelte azt, hogy különös gondossággal alakítsa ki a közösség, akár az egyszerű helyszíneket is.
A templom mindig a közösség találkozásának a legfontosabb helyszíne volt. Ezért a reformáció korában fölvirágzott reneszánsz művészet fokozatosan helyet kapott a díszeiben leegyszerűsödött református templomokban. Fokozatosan jelent meg például a fatábla festészet, mely a karzat mellvédlapjait és a mennyezet kazettáit díszítette képekkel. Itáliában nemcsak a fejedelmeknek, a gazdag kereskedőknek és más polgároknak a lakóhelyét, hanem a társadalmi szervezetek épületeinek (városháza, posztócsarnok, s sok más építészeti alkotásnak) a díszítését formálta a korabeli reneszánsz művészet.
Magyarországon, a három részre szakadt országban, inkább csak a fejedelmi udvar győzte a művészet pártolását. A templomi művészet azonban, bár fogadott be mintákat a főúri-fejedelmi alkotásokból, szorosan összefonódott a népművészettel is. Míg a népművészet egyszerűségében is gazdag díszítés-, forma- és gondolatvilága az oltárkendők, a ruházat és a díszítőművészet más színterei (például falfestészet ismét) számára adta a legtöbbet, a legismertebb, – mert egykor a leginkább elterjedt – református művészeti alkotás a festett kazettás mennyezet lett.
A magyarországi népek mindig őriztek hagyományokat az eurázsiai műveltségből. A beszélt nyelvben élő régiségekre bizonyították ezt a máig való továbbélést Erdélyi Zsuzsa vagy Kallós Zoltán népi imádság gyűjtései, vagy a századelőn Kodály és Bartók népdalgyűjtései. Ugyanígy képzelhetjük el ezt a régi korokban is, és a műveltségnek és a művészeti alkotásoknak más területein is. Az eurázsiai művészetnek egy korábbi magas művészeti ága volt a Közép Ázsiából (régészeti feltárásokból) ma már jól ismert freskófestészet (Afrasiab, Pendzsikent). Valamilyen formában ez tért vissza, elevenedett meg és kapott újra helyet templomainkban a Szent László legendával. Ennek révén jelölhet ma korszakot a romantika templomi művészetében a Szent László legendával díszített templomok freskófestészete. S a Szent László legendához hasonlóan vált a templomi művészet ösztönzőjévé a reneszánsz művészet néhány alkotási formája is: esetünkben a kazettás mennyezet. Ahogyan kissé korábban a románkori építészetben gyakori íves árkádsor volt a megtermékenyítője a népi művészeti képzeletnek, s lett a reneszánsz korban ismét megerősítve, mert a reneszánsz árkádsor szintén kedvelt építészeti forma volt.
A Kárpát-medencében még a mai, erősen leromlott állapotban is több kazettás mennyezet található, mint a maradék Európában összesen. Nálunk a máig egészben vagy részben fennmaradt kazettás mennyezetek száma a százas nagyságrendben (száz és ezer között) mozog, és egy-egy templomra átlagosan száz kazettát számíthatunk. A Kárpát-medencén belül a festett kazettás mennyezetek és az ún. „rokonemlékek” (karzatmellvédek, padelőlapok, szószékek és feljáróik oldallapjai) ábraanyaga nem egymástól elszigetelt motívumok önkényes válogatású és elrendezésű halmaza, hanem nagyon is célszerű és jól felismerhető-rekonstruálható rendszert alkot. Ez a rendszer mind alapvonalaiban, mind konkrét formaképleteiben igen nagymértékű egyöntetűséget mutat a Kárpát-medencén belül, az egymástól tetemes távolságra lévő helységek esetében is.
Igen szép és különösen gazdagon díszített példáit találjuk Erdélyben, Kalotaszeg vidékén, valamint Háromszéken is. Az erdélyiek közül a két legrégebbi az ádámosi és a gogánváraljai festett kazettás famennyezet. Ezenkívül a legszebb példák a következő helyiségekben láthatók: Tancs, Oklánd, Gelence, Zabola, Kézdimátisfalva, Szacsva, Kökös, Illyefalva, Maksa, Gyulakuta, Köpec, Nádasdaróc, Homorodkarácsonyfalva, Kisbábony.
